Mondd

 

Mondd, vártál-e már úgy,

Tudtad, hiába vársz,

S mentél-e már úgy,

Mindegy volt, merre jársz,

Szóltál már visszahívón,

Tűnő árnyék után,

Hagyták már kinyújtott kezed,

Elengedve, sután.

Kérdeztél már tudva azt,

Nem felel senki sem,

Vártad-e már halk reménnyel,

A szép szót: Kedvesem,

Kívánta már arcod,

Zápor verését,

Mossa le mindörökre,

Nem akart könnyeid!

 

/ Visne Poet/

 

Nem az a fontos honnan jöttem, hová megyek, hol élek, hanem az hogyan!

Ma már tudom, amit régen is kellett volna;-
tarts magadnál szeretetből mindig kettőt, ha az egyik lanyhul; ott a másik,
 legyen két barátod, ha az egyik menni készül, még mindig van egy,
 türelemből is legalább kettő legyen kezed ügyében, így soha nem leszel türelmetlen,

 megbocsátásból is legyen legalább kettő, hogy elfelejthesd mások bántásait, és megbocsáthass  önmagadnak is.
Mosolyból meg mindig tarts magadnál a legszebbekből néhányat,
 hogy mindenkit megajándékozhass vele!

 

Kedvesem!

 

Kérlek, ringass úgy,

Hogy semmi se fájjon;

Ha feltör az ős vad ösztön,

Megijedek magamtól.

Erőim, bár rejtve vannak,

Nem láthatatlanok.

Feltör az ős, vad ösztön,

És mindent elsöpör.

Elkábul az ember,

Bezárul a kör.

Megremegek a hidegtől,

Az éj, a hév, a könny megöl,  

A menny eltaszít,

A pokol kivet,

Tűz nélkül, saját kínomból

Égek, - csak éghetek!

 

Magány

 

Ma megint körbefont magányom,

Fent a ragyogó csillagok.

Szikrázó fénye beborít,

Aranyos csillámot hiába hint.

 

Lelkemben érzem a kínt,

Hiányod hasít bele csak,

A csendes éjszakába,

Kínzó vágyam gyötör,

Eszelősen, mindhiába.

 

Még remeg testem,

Az utolsó érintéstől,

Szárnyal még lelkem,

A reménytől.

 

Várlak még minden éjszakán,

Szerelmem szikráját,

Hinti rád, a fénylő holdvilág.

 

Ma megint itt járt, a magányom,

Rólad mesél minden álom.

Körbefon mámorító hévvel,

Ég a tűz, őrjöng a vérem,

Érted kiált minden, követel;

- El nem múló szerelemmel!

Végzet

 

Halkan, csendben

Belopózott szobámba,

A félelem.

Némán, kegyetlen,

Elrabolta az életem.

Belopózott és súgta,

Hogy viszi a kedvesem.

Hagytam, hogy fájjon,

Néztem, ahogy elment,

S nem maradt utána más,

Csak a végtelen csend.

 

A mérhetetlen űrt,

Kitölteni nem lehet,

Ha nincs veled a kedvesed.

Lényéből árad a fény,

Ragyog rád, mosolyog az ég.

 

Kérlek, hozd vissza őt,

Hozd vissza nekem,

Nélküle mit sem ér,

Az életem.

Vigyél magaddal,

Inkább engemet.

 

A szobámba tegnap,

Belopózott a végzetem,

S visszaadta az életem;

Elhozta a kedvesem.

 

Újra ragyog fenn,

A holdsugár, s lelkemen

Őrült táncot jár.

 

Fürdünk egymás mosolyában,

Elbújok ölelő karjában.

A sötétséget beragyogja,

Szerelmünk ezer színe;

S együtt megyünk,

A végtelenbe.

 

 

 

Csak szavak
 

Szerettél, elmentél

 elhagytál, megcsaltál

 kinlódtam, vívódtam.

 Ragyogtál,ámultam!

 Eldobnál,odadnál

 felemeltél,elfelednél.

 Szerettél, már mennél!

Ennyi az életünk;

túl sok, és túl kevés!

                                              Lelkem tükrén át,

                                          ami számomra csodás!

" A Földön csak ingó csalárdság lakik;
  ne vess mást belé,mint a jó magvait!"        
                                        (Firdauszi)


A világ illúzió, olyan amilyennek látjuk, a múltbéli programozásaink alapján.
Saját egyéniségünk tükrében mást és mást látunk szépnek, vonzónak.
Még a természet csodáiból is más ragadja meg képzeletünket.
Saját gondolataink alkotják a negatívumokat, és a pozitívumokat.
Világunk értékrendje összefügg neveltetésünkkel, és saját tapasztalásainkkal.
Ezekből alakul ki egyéniségünk.
Lelkünk tükrén keresztül nézzük a világot, ez motiválja jó, vagy rossz döntéseinket.
Az anyagi lét csábítása, a látszatdolgok rabsága, a másoknak való állandó megfelelési kényszer, a világ összes hamissága, rányomja bélyegét életünkre.
Személyiségünk torzulásával elveszítjük azokat az igazán fontos dolgokat, amelyek az anyagi világunkban nem beszerezhetők!
Nélkülük, lehet élni, de nem érdemes!
Ébredjetek fel a káprázat, rabságából!
Maja a bűbáj nagyasszonya, fogvatartja káprázatával a lelket, mindaz amit látsz csak illúzió!
Az igazán fontos dolgok nem látszanak, csak mi magunk a lelkünk tükrében láthatjuk!
Hogy mik ezek; mindenkinek más, és más!
Néhány dolog, ami az én lélektükrömben látható:

• szeretet
• jóság
• megbocsátás
• barátság
• könyörületesség
• tisztesség
• hit
• remény

Ébredjetek fel hát Maja káprázatából, járjátok végig az utat, amely sok szenvedésen, lemondáson át vezet, de mindenképpen megéri!
Jutalmatok, egy teljesebb, értékesebb, boldogabb élet, ahol az illúzióknak már nincs hatalma!

Varázslat, vagy szemfényvesztés?
Mája fátyla Téged idéz
Ám alatta meglepetés
Öröktűzű szeretet ég!

Könnyű ködök kavarognak
Forrás vize tűnik tova
Tenger vize háborog fönt,
De a mélyben örök a csönd.

Istennő vagy itt a Földön
Vonzerőd végleg hozzád köt,
Napmosolyod megsimogat
Te maga a Boldogság vagy!
                                 (KEVEI)